You are currently viewing 📢 Pályán innen: Bujtár Tamás vezetőedző /13.rész / Vizslás SE  – Szügy Talent 2019

📢 Pályán innen: Bujtár Tamás vezetőedző /13.rész / Vizslás SE – Szügy Talent 2019

Bujtár Tamás: "Tudjuk, mit akarunk elérni, és ezért maximálisan oda kell tenni magunkat"

A Vizslási SE vezetőedzője, Bujtár Tamás a tavaszi szezon rajtja előtt értékelte csapata felkészülését, a bajnokság előtti kihívásokat és a célokat.

Felkészülés a nehezített körülmények ellenére

A csapat január 13-án kezdte meg a munkát heti három edzéssel, február végéig pedig egy edzőmérkőzés is szerepelt a programban. A körülmények azonban nem voltak ideálisak:

“Sajnos csak kispályán, kis műfüves pályán tudtunk készülni az egész tavaszi szezonra. Mindig nehezebb egy téli felkészülés így, mint a nyári. Amit nagy pályán kellene gyakorolnunk, azt csak edzőmérkőzéseken tudtuk begyakorolni.”

Ennek ellenére az edző összességében elégedett a felkészüléssel:

“Úgy gondolom, hogy az alapozás jól sikerült, a srácok odatették magukat. A hat edzőmérkőzésből öt esetében elégedett voltam a teljesítménnyel. Volt azonban egy olyan találkozó, ahol mentálisan nem voltunk elég összeszedettek, és ez nem jellemző ránk – ezen mindenképp javítanunk kell a bajnokságban.”

Célok és elvárások a tavaszi szezonra

A csapat az ősszel erősen teljesített, de a szakvezető tudja, hogy a végső elszámolás májusban történik:

“Novemberben és decemberben nem adnak díjat, ez májusban történik meg. Éppen ezért maximálisan oda kell tennünk magunkat tavasszal.”

A célkitűzések egyértelműek maradtak:

“Továbbra is az a célunk, hogy hazai pályán minden mérkőzést megnyerjünk, és idegenben a lehető legkevesebb pontot veszítsük. Tudom, hogy ez nem lesz könnyű, hiszen sok jó csapat van a bajnokságban, és kemény meccsek várnak ránk, de bízunk magunkban, tudjuk, mire vagyunk képesek, és ez a legfontosabb.”

A hozzáállás kapcsán az edző hangsúlyozta:

“Mindig a soron következő meccsre kell koncentrálnunk, és csak azzal foglalkozni első sorban. Én minden mérkőzést meg akarok nyerni, és hiszem, hogy ha mindenki egy irányba húz, elérhetjük a céljainkat.”

Személyi változások a keretben

A téli átigazolási időszakban egy távozó és két érkező volt a csapatnál.

“Kovács Erik távozott, akinek sok sikert kívánunk. Két új játékos érkezett, Zsély Dániel és Gazdag Bálint személyében. Ők minőségi játékosok, és biztos vagyok benne, hogy segítenek minket a céljaink elérésében.”

A Vizslási SE tavaszi rajtját nagy várakozás övezi, hiszen az őszi teljesítmény bizakodásra ad okot. Bujtár Tamás csapata felkészülten várja a szezon folytatását, hogy megküzdjön a legmagasabb célokért.

▶️ A mérkőzés után Bujtár Tamás vezetőedző elismerően nyilatkozott csapata teljesítményéről:
„Először is gratulálok a játékosoknak, mert úgy gondolom, hogy átérezték a mérkőzés fontosságát, és mindenki nagyon odatette magát. Amit megbeszéltünk, azt maximálisan betartották, mert nagyon fegyelmezetten védekeztünk, amit gyakoroltunk, a pontrúgások rendre jól sikerültek.
Meg is szereztük a vezetést egy gyönyörű szögletből, majd rögtön növeltük az előnyünket.
Talán túlságosan is megnyugodtunk, és a játék kicsit kapkodóvá vált. A pálya mérete miatt nem nagyon alakult ki kombinatív játék, sok volt az ívelés, de a párharcokat rendre megnyertük.”
▶️ A vezetőedző hozzátette, hogy bár az őszi első hely a múlt hibáinak következményeként maradt el, a csapat számára ez a győzelem kulcsfontosságú volt:
„Fontos volt nekünk ez a siker most. Örülök, hogy ezt a rangadót be tudtuk húzni, és ráadásul kapott gól nélkül. Az őszi bajnok nem rúgott nekünk gólt, ami külön gratuláció jár a fiúknak.
A Lapujtőnek sok sikert kívánok a tavaszi folytatásra. Mi pedig készülünk a jövő heti kupamérkőzésre, ahol szeretnénk továbbjutni.”
HAJRÁ VIZSLÁS! ❤️🤍💚
 
Vitézség, Virtus, Vállalkozás. Vizslás
 
/nograDex – Kőházy J. Zsolt /▶️
 

Vélemény, hozzászólás?